|
Hogy mindenki számára érthető legyen, mit is értünk ez alatt, íme a kezdet röviden:
A diploma megszerzése után több száz kilométerre kerültünk egymástól, barátságunk mégsem szakadt meg. Eltelt pár év, ám bátran kijelenthetjük, hogy azóta is mindenben számíthatunk egymásra. Így volt ez akkor is, mikor közülünk ketten úgy döntöttek – mégha ezzel sok férfit taszítanak is a kétségbeesésbe –, hogy házasságot kötnek életük párjával. Természetes volt számunkra, hogy a leánybúcsút és az esküvőt is az utolsó apró részletig közösen szervezzük meg. Mindez óriási energia-ráfordítást, sok türelmet és mindenekelőtt kreativitást igényelt. A mindannyiunkat jellemző precizitás és dinamizmus, valamint a főiskolán szerzett gyakorlat hatalmas segítséget jelentett, hogy ezek a rendezvények valóban százszázalékosak legyenek, és emlékezetesek maradjanak.
|
|
|
|
|
A sikeren felbuzdulva döntöttünk úgy, kis csapatunkat a minőségi elvárásoknak megfelelően több szakemberrel bővítjük, s állunk azon érdeklődők rendelkezésére, akik tökéletes rendezvényt szeretnének, ám nincs idejük megszervezni azt, vagy nem tudják, hogyan fogjanak hozzá.
Mivel a mindennapjainkat tanítóként „apróságok” között töltjük, természetesnek tartottuk, hogy a családi események, esküvők, baráti alkalmak mellett gyermekrendezvények teljeskörű vagy részleges szervezését is vállaljuk.
Azoknak érdemes minket választaniuk, akiknek a megbízhatóság, pontosság, rugalmasság mellett fontos a kreativitás valamint a vidámság is, és nem utolsó sorban az elérhető, korrekt árakat keresik. Forduljon hozzánk bátran egyedi, különleges ötleteivel, azokat segítünk megvalósítani, beépítjük munkánkba! Megbízható partnerekkel dolgozunk együtt, biztos háttérrel rendelkezünk, így biztosítjuk party-jának sikerét.
|
|
|
|
|
Ha tökéletes esküvőt szeretne...
Ha születésnapi bulira készül...
Ha házassági évforduló közeleg...
De nincs ideje megszervezni, vagy nem tudja, hogyan fogjon hozzá, netán csak egy apró segítségre, ötletre van szüksége, bátran keressen meg minket!
Ha szolgáltatásaink között talál kedvére valót, vegye fel velünk a kapcsolatot, mondja el elképzeléseit, s a többi már a mi dolgunk!
Köszönjük megtisztelő figyelmét!
A MAGistrE Rendezvény- és Esküvőszervezés csapata
|
 |
 |
|